Salgói vár

Nógrád megye székhelyének egyik névadója, a 625 méter magas, látványos bazaltcsúcson emelt salgói erősség legalaposabban kutatott 13-16. századi magánföldesúri váraink egyike.

Salgó vára a 13. század második felének magánvár-építési hulláma során a megye legjelentősebb úri nemzetsége, a Kacsicsok egyik, Tarján földet birtokló ága erősségeként épült fel. Az ismert birtoklástörténeti adatok szerint építtetője Illés és fia Simon, vagy inkább az utóbbi leszármazottja, az 1280-tól ismert Miklós lehetett. Az ő fiait, (II.) Illést és (II.) Miklóst már 1327-ben "salgói" melléknévvel ("de Solgov") említik. Maga a vár 1341-ben tűnik fel birtokukként az oklevelekben. A két testvértől leszármazó, feltehetően a lakóhelyükként szolgáló udvarházak helyszíne alapján Szőlősinek (Mátraszőlős), illetve Rapinak (Rapovce, Szlovákia) nevezett család 1348. évi osztálya eredményeként a vár több mint egy évszázadig közös birtoklásban maradt. Kifejezett tartozékairól ezért nincs is tudomásunk. 1448-ban itt, Szőlősi Péter és Rapi János várában helyezte el megőrzésre okleveleit a szomszédos birtokos, Sági János. 1460-ban az erősség ismeretlen körülmények között a huszita "testvérek" kezére jutott. Tőlük még ebben az évben Mátyás király foglalta vissza, aki ezt követően Szapolyai János kezére adta. Az arisztokrata család számos uradalma egyikének központjaként szolgáló várat Mohács után János király a Ráskaiaknak adományozta, majd 1544 nőági örökség révén a vármegye másik jelentős birtokosa, Bebek Ferenc szerezte meg. Ő 1548-ban derencsényi Farkasnak adta el. A török 1554-ben, Fülek bevételét követően - a történeti hagyomány szerint csellel - foglalta el. A kifejezett stratégiai jelentőséggel már kevéssé bíró erősséget először csak a Hatvan várából kihelyezett katonák védték, majd 1560-tól már önálló őrséget kapott, utóbbi létszámáról és összetételéről az 1565 és 1591 közötti időszakból számos zsoldjegyzék tanúskodik. Ezek szerint az itt állomásozó, átlagosan csupán negyven fő mintegy fele volt müsztahfiz; a martalócok többségét keresztény rácok alkották. Az oszmán uralom végének pontos körülményeit nem ismerjük, de minden bizonnyal a Somoskőt visszafoglaló keresztény csapatok ostromolták meg 1593 decemberében, Prépostváry Bálint vezetésével. Az időkben a Balassi család kezére került uradalom egykori székhelye ezt követően ugyanis már csak lerombolt erősségként tűnik fel az írott forrásokban.
1845 nyarán a XIX. század lánglelkű magyar lírikusa, Petőfi Sándor is járt a romoknál. Az "Útirajzok" című munkájában megemlékezett róla, illetve itt született "Salgó" című költeménye. Látogatásának állít emléket 1923 óta a hajdani várkapu melletti sziklás bazaltoszlopokon lévő márványtábla. A megmaradt, gazdátlan falakat végül az idő pusztította tovább. 1938-ban turisztikai céllal kilátószerűen felújították.
A csupán csekély magasságú falakkal ránk maradt hegyi vár régészeti kutatásának első szakaszára - a Salgótarján városa által kezdeményezett helyreállítás előkészítéseként - 1981-1983-ban került sor. Ekkor megtörtént a bazaltoszlopok alkotta, keskeny sziklagerincen épült felsővár teljes feltárása, sőt a felsővár északnyugati oldala előtti hegyoldal pihenőjén kialakított alsóvár néhány kutatóárokkal történő szondázására is lehetőség nyílt.

Régészeti-örökségvédelmi szempontból Nógrád megye egyik korai magánvára volt. Egyedileg, kiemelten védett régészeti lelőhely. A vár és környéke természetvédelmi terület is.